Támogatás

Támogatás

A rosszindulatú daganatos betegséggel való küzdelem a legtöbb ember életét megváltoztatja, sok esetben a betegek új fontossági sorrendet állítanak fel életükre vonatkozólag.
A betegség kezelésére vonatkozó döntései mellett, az Önt gondozó egészségügyi szakemberektől folyamatos támogatást kaphat a kezelése megkönnyítése érdekében. Ebben a részben a mindennapi életre és a betegséggel való együttélésre vonatkozó információkat talál.

10ezer lépés

10ezer lépés
A 10 Ezer Lépés Program elnevezése onnan ered, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása szerint az egészség megőrzéséhez legalább napi 10 ezer lépésnyi mozgásra van szükség [1], a prosztatarákos betegeknél pedig a rendszeres testmozgás az életkilátásokat és az életminőséget egyaránt javíthatja [2]. A Janssen orvosok, gyógytornászok és betegszervezetek bevonásával dolgozta ki a 10 Ezer Lépés Programot. A 10 Ezer Lépés Program a prosztatarákkal élő férfiakat arra ösztönzi, hogy a megszokott életmódjukon változtatva maguk is tegyenek az életminőségük javításáért, gyógyulásukért. A program a régió országaiban is visszhangra talált és a magyarországi tapasztalatokat felhasználva Csehországban, Szlovákiában, Szlovéniában és Horvátországban is elindult.
A 10 Ezer Lépés Program több irányból segíti a betegek életmódváltását: a szakmai képzések elősegítik, hogy az urológus, onkológus szakemberek minél nagyobb számban ajánlják betegeiknek a mozgást, a gyógytornát; a betegedukációs kampányok, brosúrák és videók a betegek, valamint hozzátartozóik ismereteit növelik a betegségről és a mozgás fontosságáról; a betegszervezetek rendezvényein a férfiak személyesen is meghallgathatják a téma szakértőit és megtanulhatják a gyógytornagyakorlatokat.

További hasznos információk a Facebookon

Kövessen minket a Facebookon

EM-106588 Lezárási dátum: 2022.11.15.

[1] Pacific physical activity guidelines for adults : framework for accelerating the communication of physical activity guidelines. © World Health Organization 2008. ISBN 978 92 9061 394 7 (NLM Classification: WE 103) Elérhető: https://www.who.int/dietphysicalactivity/publications/pacific_pa_guidelines.pdf

[2] Kenfield SA, et al. Physical activity and survival after prostate cancer diagnosis in the health professionals follow-up study. J Clin Oncol 2011; 29(6): 726-732

Gyógytorna videók

Testmozgás

A rendszeres testmozgás javíthatja a túlélési esélyeket
A rendszeres testmozgás javíthatja a túlélési esélyeket

EM-106588 Lezárási dátum: 2022.11.15.

Logo Janssen | Pharmaceutical Companies of Johnson & Johnson